Légiósok!
Nehéz teher hárul rám, mikor ezeket a sorokat írom. Olyasmit készülök a betûk béklyójába verni, amely törpeöltõkön át volt része lényünknek, és szabadon alakíthattuk, ahogy az idõ megkívánta. Most azonban, amikor városomat idegenek tartják a markukban, és sehonnai lények istenekként tetszelegnek, mindennél fontosabb, hogy szívünk egyszerre dobbanjon, elveink tiszták és világosak legyenek. Máskülönben nemhogy Ötbánya régi dicsõségét nem leszünk képesek visszaállítani, de a megmaradt kincseinket is elveszíthetjük: szabadságunkat, tartásunkat és idõtõl megpróbált hagyományainkat.

Ezért döntöttem úgy, hogy összefoglalom számotokra a törpe vallást. Sorra veszem a tanokat és megmagyarázom õket, amint azt elõdeim a klánon lefektették. Az Õsök tiszteletét, a Három Szentségét és a Szertartásokat. Aki jól megérti ezt közületek, sosem kallódhat el, siker és áldás kíséri tetteit, emlékét pedig örömmel viszik és adják tovább az utánunk jövõk.

Kezdetül el kell oszlatnom egy régi és makacs félreértést: mi törpék nem keressük az istenek kegyét. Lényünktõl idegen, hogy olyasvalaki sugalmazását kövessük, aki nem közülünk való, kiszámíthatatlan, szeszélyes. Az Õseinket és a nagy tettek véghezvivõit tiszteljük. Az Õ erényeik állnak példaként elõttünk, nekik áldozunk és hozzájuk fohászkodunk, ha utat vesztettünk.
A Kõ, a Magma és az Érc, bár szentségnek mondjuk õket, jelképek valójában. Egy-egy fontos oldalát képviselik az életünknek, a hozzájuk kapcsolódó eszme ugyanúgy igazít el bennünket, mint Õseink példája. Oly mélyen ivódtak bele a lelkünkbe, hogy félszavakból is érteni fogjátok mindnyájan.

Megkérdezhetitek - ugyan mi szükségünk van minderre, ha magunkban hordozzuk? Mitõl lesz a több a hívõ másoknál? A hívõ ura a cselekedeteinek, kovácsa sorsának. A tiszta és természetéhez illõ elvek, amelyeket követ, az eszközei, életét általuk formálja mestermûvé. Ha a homályban bolyongók élete csorba fejszéhez hasonlatos, a Három Szentség útját járóé míves szerszám, tudatlanságot, bajt és nélkülözést kettéhasító. Fontos tehát, hogy a hívõ ne csak elfogadja, de jól megértse a most következõ tanokat, és lelke szövetébe dolgozza bele kitéphetetlenül. Ebben vannak segítségére a papok és a szertartások.
Utóbbiakról egész fejezetet olvashattok majd, ám elõbbiekrõl mindenképp szólnom kell. Mi teszi a papot? Több-e vajon egyszerû hívõnél? Semmivel sem. Pap abból lesz, aki életét e hit tanulmányozásának szenteli - tehát mesterség ez, szorgalommal elsajátítható, akár a kézmûveseké vagy a fegyverforgatóké. Kívül-belül ismeri a tanok bölcsességét és képes azt a híveknek megmagyarázni. Amint az Õsök és Szentségek az irányt mutatják meg, a pap segít, hogy lépteitek minél inkább jófelé fordíthassátok és az útról soha le ne térjetek. Ünnepekkor és nagy vállalkozások idején elgondolkoztat, tanít és megerõsít benneteket. Lelket önt a harcosaitokba, vállvetve küzd is velük akár. Ihletet ád és örömöt csempész a mûhelyeitekben dolgozók munkájába. Erõvel és bölcsességgel tölti el az özvegyeitek és a gyászolóitok. Lelke erejével, szíve igazával épp olyan sosem lankadó támaszotok, amilyen a Magmát, a nagy szolgálót jelképezõ oszlop a szentélyeinkben.

A következõkben az Õsökrõl, köztük a legismertebbrõl, Szylrõl olvashattok majd.

írta: Feketeszakállú Arik