Most, hogy a hit fõ tanait már ismeritek, bizonyára tudni akarjátok, hogyan gyakorolhatjátok õket. Sokféle szertartás létezik, városok és családok szerint, de a különbségek nem nagyok. Ezért én csak a legfontosabbakról szólnék, azon belül is amelyek nálunk, Ötbánya elpusztítása után immár Sziklaöbölben vannak szokásban. Ha õket jól megértitek, Corvus minden törpe szentélyében könnyen megtaláljátok a helyetek.

Legfontosabb szertartásunk az Õsöknek szóló áldozat, amelyre ünnepeken és a nagy vállalkozások elõtt szokott sor kerülni. Fõszabály szerint mindenki a maga Õsének áldoz, mellette kivételesen annak is, aki az adott vállalkozást támogatná (pl. többnapos mulatság elõtt Tadeusnak, a hajdanvolt kocsmárosnak).
Minden Õs kedveli a mohasört, így rendszerint ezzel áldozunk. Oltárra öntjük vagy megisszuk. Alkalomtól függõen lehet azonban ételt vagy tárgyat is áldozni. Ételnél egy szabály van: ha állatot ajánlotok föl (vadászatok vagy háborúk elõtt), a vére illeti az Õst, a húsa pedig a miénk. Így jut el az állat az Õsök asztalára, akik aztán épp olyan jót lakomáznak belõle, akár mi magunk. A tárgyakat jellegüktõl függõen elégethetitek vagy fogadalmi ajándékul a szentélynek adhatjátok. Ez utóbbiak jól látható helyre kerülnek majd, lehetõleg közel annak az Õsnek a szobrához, akinek szánjátok. Bármit is áldozzatok azonban, legalább egy három kõvel kirakott, jelképes szentélyben tegyétek! Csak így lehettek biztosak abban, hogy felajánlásotok célba ér.

Az áldozást, mint a szertartásokat általában, a pap vezeti és három részbõl áll.
A Bevonulás során megérkeztek, a pap pedig köszönt benneteket, a szertartás tartalmától függõen. Ha például a Magmáról fog tanítani titeket, ilyenformán: "Magma fénye világítsa be házatok!" Ti erre megfeleltek: "Áldassék neve az Õsöknek!" Majd leültök.
A Tanítást a pap himnusszal kezdi. Nyolc vagy tizenkét soros versek ezek, amelyeket szavalni szoktak, de néha énekelnek is. A himnuszok mindig a szertartáshoz illõ Szentségrõl szólnak, a Benne való elmélyülést segítik. Eztán következik maga a tanítás, amikor a pap nem túl hosszú, de magvas gondolatokkal megrakott prédikációban szól hozzátok, amint azt az alkalom megkívánja.
Utolsóként jön az Áldozat, amikor az oltárhoz járultok sorra, magatokhoz vesztek egy-egy kupával a mohasörbõl és fölajánljátok. Eztán a pap vezetésével himnuszt mondtok, amelybõl azonban már kiérezni, hogy a szertartás hamarosan befejezõdik. Végül fölálltok és elköszöntök, hasonlóképp, mint Bevonuláskor, csak megfordítva: amivel a pap üdvözölt titeket, ti azzal a formulával búcsúztok (Magma fénye világítsa be házunkat!)

Két rítusról kell még szólnom, mielõtt soraimat zárnám. Egyiket Befogadásnak mondják, ez az elsõ alkalom, amikor a hívõ az Õsöknek áldoz. Amint már olvastátok, rendszerint a maga Õsének áldoz mindenki, ám akinek nincsen családja, bármelyiknek kérheti az oltalmát, miután a pappal, de fõleg az Õs még élõ leszármazottaival megbeszélte. A szertartás különben ugyanúgy zajlik, amint fönt már tárgyaltam.
Ritkán, de elõfordul, hogy az Õs kiábrándul védencébõl, mert az olyan életet folytat, ami szégyennel mocskolja be emlékét. Zsarnokoskodik, asszonyt-gyermeket bánt, szerencsejátékkal szörnyû adósságba veri magát, kiszipolyozza az övéit, boszorkánymesterekkel, halottidézõkkel cimborál. Méltatlansága hamar nyilvánvalóvá lesz - az oltárkõ nem issza be, amit ráönt. A leszármazó innentõl semmilyen segítségre nem számíthat: kiszakad a közösségbõl, baj, betegség, rémálmok üldözhetik, nincs nyugovása se éjjel, se nappal. Ha azonban tettét megbánva jó útra tér, van rá esély, hogy az Õs visszafogadja, amennyiben kiengeszteli a megfelelõ áldozattal.

A másik, sokatok által ismert szertartás, amikor halottainkat kísérjük utolsó útjára. Ilyenkor fölravatalozzuk a szentélyben, a Tanítás végeztével azonban a kerevetet, amin fekszik, rokonai vállukra emelik, majd a pap vezetésével egy lávatóba süllyesztik. Az oda vezetõ út során himnuszokat énekelünk, nagy gyász esetén (gyermek hunyt el, vagy hõsként tisztelt személy) viszont hallgatással fejezzük ki fájdalmunkat. Az áldozatot is a lávató fogadja be, és a innen, búcsúzás után mindnyájan hazamehettek. Néhány családban szokása van a halotti tornak is.



Ezek voltak hát a fõ tanai a Kõ, Magma és Érc vallásának, a mi liturgiánk szerint. Merüljetek el benn és éljétek meg igazát nap-nap után! Hiszen mindenben ott van, amit csak az élet hozhat: munkátokban, családotokban, háborútokban és ünnepetekben. Aki már eltalált közénk, ölelõ otthonba érkezett – van-e nagyobb érték ennél a mostani idõkben? Sehonnai bitangok játszanak a földijeink életével, démonok hazudják istennek magukat, miközben az igazak rettegve sütik le a szemüket. Hogyan harcolhatnánk olyan ellenséggel – mondhatnátok – akit nem fog sem fegyver, sem varázslat? Az idõ erre is válaszol majd. Most elég, ha odabenn nem kerekedik fölétek a vész és a csüggedés. Ezért kell hinnetek! A tanokban, az Õsökben, a Három Szentségben! Csak így õrizhetitek meg magatokat és mindazt, ami vagytok: törpék és bajtársaik. Légiósok.

írta: Feketeszakallu Arik

update: Yrkon