Õseink halhatatlanok. Hisz itt élnek bennünk: szavunk és eszünk járásában, arcunk fordulatában, járásunkban, taglejtésünkben. Kalandvágyunkban vagy otthonültünkben, hamariságunkban és türelmünkben. Bátorságukban és aggodalmukban, szorgalmukban és kedvteléseikben. A mûhelyekben, a szerszámokban, a munka milliom zajában. A harcban, a fegyverolaj szagában, karunk erejében. A dombormûveinkben, a szobrainkban és a könyveinkben. A tapasztalatban és a bölcsességben.
Õseink halhatatlanok - mi magunk tettük azzá õket. A jellemükért, a tetteikért. Azért, mert helytálltak, amikor kellett, de nem hanyagolták el a mindennapokat sem. Mestereivé lettek a sorsuknak. És a legfontosabb: egyek voltak közülünk. Nem tûnõ délibábok, vagy elérhetetlen mondabeli hõsök, akik köré glóriát vonnak a csodára éhezõk, nem és nem! Hús és vér alakok voltak! Akad, akit életében még ti magatok is ismertetek, vagy öregapátok mesélt róluk. Õk a mi múltunk, jelenünk, és bennük rejlik a jövõnek is a titka. Amit végbeviszel, a lányod hozományát gyarapítja. Amit elrendezel, a fiad viheti tovább.
Ezért áldozunk hát Nekik, minden nagy ünnepkor és nagy vállalkozás elõtt. Mindennel tartozunk nekik. És néha, amikor legnagyobb szükségét látjuk, utat mutatnak nekünk sugallatokon, álmokon keresztül. Nem tévedhetetlenek, ó nem! - hiszen halandók voltak õk is egykor. De mindig jószándékkal vannak irántunk, titkon sokszor még azokat is segítik, akik méltatlanná váltak rá.
"Nekem senkim nincsen" - mondhatnád - "családomat elvesztettem vagy nem is ismertem soha." Nincs mitõl tartanod! Tehetség bizonnyal szunnyad benned - kérd hát oltalmát annak az Õsnek, aki legközelebb áll hozzád! Ha különösen nagy erõk lakoznak benned, maga az Õs vesz védelmébe, kérés nélkül akár. Nem kallódhatsz el, ha szívedben igaz vagy!

Mielõtt a Szentségekre rátérnék, szólnom kell még a legismertebb Õsrõl mind közül: Szõrmók Szylrõl, a Légió alapítójáról. Szyl kalandor volt. Harcos, akit a vándorló törpe törzsek küldtek Távolrévbe, hogy ott egyedül indulva összefogja népünket, és akár más fajok segítségével is harcra keljen Corvus õslakos szörnyetegeivel. Törzseket, táborokat, megerõsített helyõrségeket pusztított el a köré szervezõdõ klánnal, de a törpe nemzettel elvesztette a kapcsolatot, így végül Rév városában kellett maradnia, és a Légió is a révi törpék gyülekezõhelye lett.
Szyl egyaránt kedvelte a csaták zûrzavarát és a kocsmák forgatagát, ezért papjai egykoron mind serfõzõk is voltak, s jelképe máig is gyakran a söröshordó és pöröly. Nem volt igazán az ötbányai ideáloknak megfelelõ, sokkal inkább a vándorló, önellátó törpét testesítette meg, aki a végsõkig küzd ha kell, de a harc végeztével az elsõ ivóban üti el az idejét. Ezt is mutatja egy, régen gyakran ismételt szertartás, melyben a Légió katonái az elsõ korty sört Szylnek ajánlva kilöttyentik azt a földre. Van azonban egy nagyon fontos bölcsessége, amely még a Légió elsõ alapítólevelét zárta: "Jó az, amit jóvá teszünk." Talán megérezhetett valamit Thrillion tökélyébõl, amikor leírta...

Más Õsökrõl késõbb még megemlékezem, a következõkben azonban a Követ, a Magmát és az Ércet tárgyalom.

írta: Feketeszakallu Arik