I. Első idők

A Kőkapu térről nyílik Barlangváros lejárata. Az egy szekérnyi széles nyílás száját vasrácsos kapuval látták el, melyet csak vészidőben eresztenek le a város vezetőségének parancsára. Közel háromszáz méternyi simára csiszolt, enyhe lejtésű kövezeten juthatunk el Sziklaöböl barlangjának belsejébe, a Fogadócsarnokba, melyet megannyi innen nyíló folyosóval és kisebb-nagyobb csarnokkal a Kristály-patak vadul hömpölygő vize vájt ki még az Érkezés előtti időkben. Pontosan ezért nem hasonlítható össze az ötbányai Alváros szimmetriájával és harmóniájával, melyet tudatosan alakítottak ki a törpe szakemberek, míg itt a víz az úr. A fényt, hasonlatosan, mint az egykori Alvárosban, prizmákkal és tükrökkel oldották meg.
A Fogadócsarnok a legtágasabb Barlangvárosban. A terem közepén a mennyezetről 5 ősi függőcseppkő ereszkedik alá, melyek koszorúalakban képződtek. Eme képződményt sokan - főleg a törpék körében - Ötbányai Ötöknek, mások Barlangváros őrzőinek nevezik.
Ebből a csarnokból az egyik keskeny folyosón keresztül jutunk tovább a legmélyebben fekvő csarnokba. Mohával vastagon benőtt szobrok, romos oltárok és egy csekély mélységű kristálytiszta vizű tavacska található itt. Többségük valószínűleg Barlangváros első korszakából való.
A főcsarnok egy másik járatán keresztül egy valamivel kisebb terembe érkezünk, melynek alját guanóréteg boríthatta. Ezt a feltételezést támasztja alá a mindmáig itt élő, jelentős számú denevér is. Földdel felhordva tápanyagokban gazdag termőfölddé alakították, és többnyire alacsony fényigénnyel bíró növényeket termesztenek.
Az említett helyiségeken kívül tucatjával megtalálhatóak a kisebb üregek, termek, csarnokok, szűk folyosók, alacsony járatok és eldugott, sejtelmes helyek, melyekről a jövő nemzedéke mondákat és legendákat hall majdan.

II. Megindul a fejlődés

A törpék, alighogy birtokba vették az új területeket, gyors építkezésbe kezdtek, s a maguk képére kezdték formálni a Barlangvárost. Nem csak katonailag erősítették meg, de a törpe szobrászok is kiélhették magukat a szűz területen.

Számuk is gyarapodott egy nagyobb méretű törpe menekültcsapat érkezésével, akik a Barlangváros újonnan épített házaiban találtak menedéket, s új otthont.

Ahogy befolyásuk nőtt a városban, a vezetés számos jogot adott nekik, s végül Újbánya néven fél-autonóm törpe territórium alakult meg, mely így fest napjainkban:

A Kőkapu térről nyílik az egykori Barlangváros lejárata. A régen egy szekérnyi széles nyílás száját egykoron egy vasrács zárta le, de most már a Törpe mesterek és munkások által kovácsolt, rúnákkal és dicső csatajelenetek domborműveivel ékes, tíz törpe magas, és öt törpe széles, vaskos kapu védi, melyet csak vészidőben zárnak le, Újbánya vezetőinek parancsára. Ez a kapu Mithrill és Törpeacél ötvözetéből készült, ellenáll szinte mindennek. A Kapu domborművei emléket állítanak Ötbányának, és az ott harcolt hősöknek, akik közül néhányan még most is itt járnak Corvus földjén, és ki tudja, talán felismerik saját tetteik néhány mozzanatát is, ha megnézik a műveket. Közel háromszáz méternyi simára csiszolt, enyhe lejtésű kövezeten juthatunk el Sziklaöböl barlangjának belsejébe, a Fogadócsarnokba, melyet megannyi innen nyíló folyosóval és kisebb-nagyobb csarnokkal a Kristály-patak vadul hömpölygő vize vájt ki még az Érkezés előtti időkben. Lassan de biztosan hasonlítani kezd a régi Ötbányai alsóvároshoz, a törpék és az itt lakók munkája nyomán. Családi sörfőzdék, apró vásáros utcák, műhelyek, kőpadokon pipázgató vén törpék, és sok minden más tárulhat az Újbányai életképekből az elé, aki ellátogat ide. A fényt prizmákkal és tükrökkel oldották meg, hogy akik a sziklákba vájt házakban kíván lakni, jól láthassák otthonuk barlangi szépségeit.
A Fogadócsarnok a legtágasabb Újbányán. A terem közepén a mennyezetről öt ősi függőcseppkő ereszkedik alá koszorúban. Eme képződményt sokan - főleg a törpék körében - Ötbányai Ötöknek, mások Újbánya őrzőinek nevezik. A cseppkövek alatt lávató terül el, amelybe keskeny földnyelv nyúlik. Ezen az apró félszigeten állnak a rúnakövek, amelyekbe a Kőolvasók tudását faragták ismeretlen kezek. Tanulni vágyók és zarándokok egyaránt gyakran fordulnak meg itt, a Kő-Magma-Érc vallásának legszentebb helye ez Corvuson.
A Fogadócsarnokból az egyik keskeny folyosón keresztül jutunk tovább a legmélyebben fekvő csarnokba. Mohával vastagon benőtt szobrok, romos oltárok és egy csekély mélységű kristálytiszta vizű tavacska található itt. Többségük valószínűleg Barlangváros első korszakából való.
A főcsarnok egy másik járatán keresztül egy valamivel kisebb terembe érkezünk, melynek alját guanóréteg boríthatta. Ezt a feltételezést támasztja alá a mindmáig itt élő, jelentős számú denevér is. Földdel felhordva tápanyagokban gazdag termőfölddé alakították, és többnyire alacsony fényigénnyel bíró növényeket termesztenek.
Az említett helyiségeken kívül tucatjával megtalálhatóak a kisebb üregek, termek, csarnokok, szűk folyosók, alacsony járatok és eldugott, sejtelmes helyek, melyekről a jövő nemzedéke mondákat és legendákat hall majdan.